UNIS/INF/225
2007. augusztus 17.
ADATLAP
AZ ENSZ IRAKI SEGÉLYMISSZIÓJA (UNAMI)
ÖSSZEFOGLALÓ
A 2003-ban útjára indított iraki támogató műveletének (UNAMI) keretén belül az ENSZ az egymást követő Biztonsági Tanácsi határozatok felhatalmazása alapján a felek közti párbeszéd elősegítésével, két általános választás, valamint egy népszavazás megtartásához, és az iraki alkotmány megalkotásához nyújtott támogatásával, illetve a humanitárius segítségnyújtás megszervezésében és az emberi jogok védelmében való részvételével segítette az iraki kormányt és népet. A Biztonsági Tanács augusztus 10-i 1770(2007) számú határozata megújítja és megerősíti az ENSZ mandátumát Irakban, illetékességi köröket ruházva rá olyan területeken, mint a politikai tanácsadás és nemzeti megbékélés támogatása, valamint az együttműködés előmozdítása a régió többi országával, beleértve az ENSZ folytatódó szerepvállalását az Irakkal kötött nemzetközi megállapodás (International Compact with Iraq) keretén belül. Az UNAMI az ENSZ-főtitkár iraki különmegbízottja, Ashraf Qazi vezetése alatt működik, aki annak a Sergio Vieira de Mello-nak az utódja, aki 21 másik ENSZ alkalmazottal együtt a 2003. augusztus 19-én Bagdadban, az ENSZ főhadiszállása ellen elkövetett öngyilkos merénylet áldozatául esett. Ez a támadás vezetett a szervezet nemzetközi személyzetének Irakból való áthelyezéséhez, amely csak 2004. áprilisában, fokozott biztonsági felügyelet mellett kezdte meg visszatérését. Jelenleg egy csaknem 300 fős nemzetközi ENSZ és egy 393 fős hazai személyzet teljesít szolgálatot Irakban, Kuvaitban és Jordániában. A 1770(2007) számú határozat értelmében az iraki támogatás megerősítésének lehetőséget üdvözölve Ban Ki-moon ENSZ-főtitkár kihangsúlyozta, hogy a személyzet biztonsága továbbra is kiemelt fontosságú kérdés marad.
A LEGUTÓBBI FEJLEMÉNYEK
A Biztonsági Tanács meghosszabbította az UNAMI mandátumát
A Biztonsági Tanács 2007. augusztus 10-én, 1770(2007) számú határozatával megújította és megerősítette az UNAMI mandátumát. Az ENSZ-főtitkár a Biztonsági Tanács határozatát üdvözlő nyilatkozatában nyomatékot adott a szervezet az iraki nép segítése iránti elkötelezettségének. "Örömmel tölt el, hogy ezúton alkalmam nyílik megerősíteni kötelezettségvállalásainkat olyan alapvető területeken, mint a nemzeti megbékélés, a regionális párbeszéd, a humanitárius segítségnyújtás és az emberi jogok."
Ban úr ugyancsak elmondta, hogy habár az ENSZ kész szoros partnerségben együttműködni az iraki vezetőkkel és néppel, "a békés és sikeres jövőt az irakiaknak maguknak kell megteremteniük, amely erőfeszítésekhez a nemzetközi közösség támogatást nyújt." Az ENSZ-főtitkár tisztelettel adózott azok előtt a bátor nők és férfiak előtt, akik tovább szolgálják az ENSZ-t Irakban és aláhúzta, "ahogy haladunk előre, az ő épségük és biztonságuk változatlanul mindenek előtti szempont marad."
Az Irakról szóló nemzetközi megállapodás (Iraq Compact) felülvizsgálata
Az ENSZ szervezésében július 20-án New Yorkban megtartott találkozón került sor az úgynevezett Iraq Compact (
http://www.uniraq.org/ici/ICI%202007%20Mid%20Year%20progress%20Report.pdf) első éves helyzetjelentésének áttekintésére, amely az iraki kormánynak, a nemzetközi közösség támogatásával készült ötéves befektetési- és reformtervéről szóló átfogó programot tartalmazza.
A jelentés rögzíti az összevont biztonsági erők felállítása, a törvényalkotási lépések és az ENSZ által előmozdított alkotmányozási felülvizsgálati folyamat terén megtett előrelépést, azonban kiemeli a nemzetközi közösség további segítségnyújtásának szükségességét is. A dokumentumot Nouri Kamel al-Maliki iraki miniszterelnök és Ban Ki-moon ENSZ-főtitkár mutatta be 2007. május 3-án Sharm el-Sheikhben.
MANDÁTUM
A Biztonsági Tanács 1770(2007) számú határozatával újabb 12 hónapra meghosszabbította az UNAMI mandátumát. Hatáskörét, "amennyiben a körülmények azt lehetővé teszik" kiterjesztette az iraki nép és annak kormányának támogatására és tanácsokkal való ellátására az alábbi területeken:
-
A belső politikai párbeszéd és a nemzeti megbékélés elősegítése
-
A választások és népszavazások megrendezésének hatékonyabb tétele
-
Az alkotmányos felülvizsgálat és az alapszerződéssel összefüggő intézkedések végrehajtása, valamint a belső határviták feloldása
-
A regionális dialógus megkönnyítése, beleértve a határbiztonság, az energia és a menekültek kérdését
-
A reintegrációs programok tervezése, finanszírozása és beindítása
-
Egy mindenkire kiterjedő népszámlálás megtervezése
A misszió feladatkörébe, "amennyiben azt a körülmények lehetővé teszik" szintén beletartozik az iraki kormánnyal való együttműködés a következőkben:
-
A menekültek és a kitelepítettek biztonságos és önkéntes visszatérése és a humanitárius segítségnyújtás megszervezésének koordinálása
-
Az Iraq Compact végrehajtása, beleértve a donorokkal és a nemzetközi pénzintézetekkel való kapcsolattartás koordinálása
-
Az iraki szolgáltatói kapacitás fejlesztését célzó programok koordinálása és végrehajtása, valamint a kritikus iraki újjáépítési és támogatási programok Nemzetközi újjáépítési eszközalapon (International Reconstructon Fund facility for Iraq - IRFFI) keresztüli támogatása
-
A gazdasági reform, képességfejlesztés és a fenntartható fejlődés feltételeinek megteremtése, beleértve az iraki és a regionális szervezetek, illetve lehetőség szerint a civil társadalom, az adományozók és a nemzetközi pénzügyi intézetek bevonásának összehangolását
-
Az alapvető, civil és szociális intézmények fejlesztése, beleértve a képzést és, amennyiben arra lehetőség nyílik, konferenciák szervezését Irakban
Ezek mellett az UNAMI fontos feladata az emberi jogok és az iraki törvényes rend megszilárdítását célzó igazságügyi- és jogi reformok előmozdítása.
Az UNAMI korábbi felhatalmazása, amelyet a Biztonsági Tanács 1546(2004) számú határozata értelmében látott el, kiterjedt: a választások lebonyolítására, a nemzeti párbeszéd és az iraki alkotmány megalkotását illető konszenzusteremtésre, az iraki kormány tanácsadására a civil és szociális intézmények terén, az újjáépítés, fejlesztés és humanitárius segítségnyújtás kivitelezésében való részvételre, az emberi jogok, a nemzeti megbékélés és az iraki törvényes rend megszilárdítását célzó igazságügyi- és jogi reformok előmozdítására, valamint az iraki kormány támogatására egy mindenkire kiterjedő népszámlálás megtervezésére.
EREDMÉNYEK
-
Az ENSZ közreműködésével 40 év óta először állhatott fel egy működőképes és demokratikusan megválasztott parlament Irakban
-
Az ENSZ segédkezett a 2005-ös iraki alkotmány megalkotásában
-
Az ENSZ részt vett két általános választás és az iraki alkotmányról szóló referendum sikeres lebonyolításában
-
Az UNAMI együttműködésével került megtervezésre a Független Választási Főbizottság (Independent High Electoral Commission - IHEC) törvényhozási napirendje és az UNAMI felügyelte a testület kilenc tagjának a Képviselői Tanács (Council of Representatives - COR) általi kiválasztását. Az UNAMI továbbra is szakmai segítséget nyújt az IHEC számára.
-
Az ENSZ támogatta az iraki kormány erőfeszítéseit az alapvető szociális intézmények kialakításában, mint az egészségügy, oktatás, vízellátás és higiénia, vagy a foglalkoztatás és az emberi jogok kérdése
-
Az ENSZ megkönnyítette a nemzetközi közösséggel való megerősített partnerség kialakítását, az átmenetet a Nemzetközi Újjáépítési Eszközalapon (IRFFI) és az Irakkal kötött nemzetközi megállapodáson (International Compact with Iraq - ICI) keresztül elősegítve
ALKOTMÁNYOS SEGÍTSÉGNYÚJTÁS
Az Alkotmányos Segélyiroda (Office of Constitutional Support - OCS) jelenleg a szakmai segítségnyújtásra és, a 2005-ös iraki alkotmány formális felülvizsgálatának keretén belül, az iraki Képviselői Tanács Alkotmányos Felülvizsgálati Bizottsága tevékenységének támogatására összpontosít. Az OCS az Alkotmányos Felülvizsgálati Bizottság munkáját főképp az alkotmány olyan specifikus területein segíti a lehetséges módosításokra vonatkozó ajánlásokkal, mint föderalizmus/fiskális föderalizmus (jövedelemelosztás), a bíróságok-, a Szövetségi Tanács (Federation Council), vagy másképp felsőház-, valamint a független intézmények működése és az emberi jogok.
2007 elején az OCS az ENSZ Projektszolgáltatási Hivatalával (UNOPS) együttműködésben tanulmányutakat és többoldalú megbeszéléseket szervezett és vezetett az Alkotmányos Felülvizsgálati Bizottság tagjainak.
Az alkotmányról szóló tanácskozásaikat megelőzően a bizottság tagjai Spanyolországba, Németországba és Malajziába látogattak, hogy megfelelő összehasonlítási alappal rendelkezzenek a föderalizmus perspektíváit illetően, valamint megbeszéléseket folytattak az iraki ítélkezés jövőjéről Kairóban és a föderalizmusról és fiskális föderalizmusról Dubaiban.
AZ ENSZ CSOPORTOS SZEMLÉLETE
Az ENSZ mintegy 16 ügynöksége, alapja és irodája alkotja a szervezet úgynevezett Country Team-jét. Az integrált stratégiai tervezés biztosítása érdekében az ügynökségek hét csoportban vesznek részt az alábbi szektorokban:
A. Mezőgazdaság, élelmiszerbiztonság, környezetvédelmi- és természetes erőforrások menedzsmentje
B. Oktatás és kultúra
C. Kormányzás és humánerőforrás-fejlesztés
D. Egészségügy és élelmezés
E. Infrastruktúra és rehabilitáció
F. Menekültek, kitelepítettek és hosszú távú megoldások
G. A választások támogatása
A különböző csoportok feladata ellenőrizni, hogy az Iraki Stratégiai Felülvizsgálati Testülethez (Iraq Strategic Review Board) jóváhagyásra benyújtott projektek összhangban vannak a nemzeti fejlesztési stratégiával. A jelenlegi humanitárius válság tükrében, amelynek "azonnali felismerését és kezelését" az UNAMI májusi jelentésében irányozta elő, a csoportos szemlélet áttekintésre került, a humanitárius helyzet által megkövetelt alkalmazkodás érdekében.
FINANSZÍROZÁS
Az IRFFI a 2003. októberében megtartott madridi konferencián jött létre. Ezidáig 25 ország több mint 1.2 milliárd dollárt helyezett el a két iraki letéti alapba, az IRFFI-be, azaz az ENSZ Fejlesztési Csoportjának (UNDG) iraki letéti alapjába és a Világbank iraki letéti alapjába.
Az IRFFI szorosan kapcsolódik az iraki nemzeti fejlesztési stratégiához, ezért forrásai elsősorban az újjáépítési és fejlesztési kezdeményezésekre fordítódnak. Egy humanitárius segélyezési mechanizmus kidolgozása biztosítaná a megfelelő hátterét az ENSZ és partnerei számára a helyzet kezelésére. További 500.000 dollárra lenne szükség ezen új alap létrehozására.
PROJEKTEK ÉS A KIVITELEZÉS KORLÁTAI
Az ENSZ szervezeteinek közreműködésével és az UNDG iraki letéti alapja (ITF) által finanszírozott projektek az iraki nemzeti fejlesztési stratégia és az Irakkal kötött nemzetközi megállapodásnak megfelelően az ENSZ és a Világbank közös szükségletelemzésén és a helyi prioritásokon és terveken alapul. Az ENSZ az iraki hatóságokkal való egyeztetések után létrehozta az úgynevezett Közös ENSZ-Iraki stratégiai segélytervet (Joint UN-Iraq Strategic Assistance Plan), valamint a nemrég jóváhagyott Közös prioritási akciótervet (Joint Priority Action Plan), amely a szervezet nemzetközi Iraq Compact-hoz való hozzájárulását hivatott szemléltetni. Minden, az ITF által finanszírozott projekthez az Iraki Stratégiai Felülvizsgálati Testület jóváhagyása szükséges.
2007. június 30-ig mind a 152 projekt jóváhagyásra került, több mint 1 milliárd dollár értékben. A jelenlegi kifizetések összértéke eléri a 648 millió dollárt, amely a jóváhagyott teljes összeg 63 százalékát teszi ki, míg a vállalások teljes értéke 765 millió dollár, ugyanezen összeg 74 százaléka.
A kivitelezés legnagyobb akadályát a biztonsági helyzet jelenti, mivel az egyes szükségben szenvedő területekre való bejutás korlátozott, "távirányításra" kényszerítve ezzel az ENSZ-t tevékenységének ellátása közben. A hazai és nemzetközi civil szervezetekre való támaszkodás szintén része a mechanizmusnak, ami egyben az iraki civil szféra megerősítését is célozza.
A HUMANITÁRIUS SEGÍTSÉGNYÚJTÁS KOORDINÁCIÓJA
Az UNAMI az eltelt egy évben támogatást nyújtott az iraki kormánynak a humanitárius képességfejlesztés terén, többek között a Miniszterelnöki Hivatalba delegált tanácsadókon, emberi jogi jelentéseken és más közokiratokon keresztül. Az ENSZ partnereivel közösen nemrég elkészítette az Iraki humanitárius tevékenység stratégiai kerettervét (Strategic Framework for Humanitarian Action in Iraq), amelyet mind az iraki kormány, mind a nemzetközi közösség jóváhagyott. A műveleti terv kidolgozása már folyamatban van. A keretterv a mintegy 8 millió irakit érintő növekvő humanitárius válság megállítását célozza. Ebből 4 millió iraki már otthona elhagyására kényszerült, és jelenleg több mint 2 milliónyian menekültként élnek a szomszédos országokban.
Az elmúlt egy évben az UNAMI több mint 1.3 millió dollárt fordított kisebb víz- és élelmiszersegélyekre, egészségügyi felszerelésekre, oktatási eszközökre és a kitelepítettek elhelyezésére civil partnerein keresztül szerte az országban.
2007-re 600.000 millió dollárt irányoztak elő a humanitárius segítségnyújtásra, amelyhez további 660.000 dollár tervezett ráfordításra lenne szükség.
Az UNAMI aktívan közreműködött a Külügyminisztérium szervezésben július 26-án Ammanban megtartott első regionális menekültügyi konferencia előkészítésében. Az egynapos eseményen az iraki menekülteket befogadó országok, főként az együtt 2 millió irakit elszállásoló Jordánia és Szíria, terheinek csökkentésére próbáltak megoldást találni. A résztvevők megegyeztek az általános célok konszolidálásában, valamint egy háromoldalú megállapodás keretében - amelyben az ENSZ megfigyelőként, illetve a befogadó ország kormánya és Irak közötti közvetítőként vesz részt - az egyes kulcsterületeken (egészségügy, oktatás, gazdasági hatások és védekezés) felállítandó munkacsoportokról.
Július 27-én az ENSZ egy 129 millió dollár összegű kérelmet tett közzé, annak érdekében, hogy az Irakot elhagyni kényszerülő több tízezer gyermek folytathassa tanulmányait. Az UNHCR és az UNICEF támogatásáról biztosította a Szíriához, Jordániához, Egyiptomhoz és Libanonhoz hasonló befogadó országokat, a 155.000 fiatal iraki menekült iskolázására vonatkozólag a 2007-2008-as tanévben.
Július 29-én az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az egyiptomi, jordániai és szíriai egészségügyi tisztségviselők bevonásával találkozót szervezett Damaszkuszban az iraki menekültek szomszédos országokon belüli ellátásának megtervezésére. Az egészségügyi területet figyelembe véve, az UNHCR partnereivel, főként a Vörös Félholddal együttműködve a sürgősségi egészségügyi ellátásra, a kórházak rehabilitációjára, a klinikák megnyitására, az egészségügyi személyzet kapacitásának növelésére és az intézmények, beleértve legkevesebb 11 szíriai ambulanciát, új orvosi műszerekkel való ellátására összpontosít.
* *** *
Bővebb információért kérjük hívja az UNAMI információs irodáját a (+964) 7901 931 281-es számon,
az ENSZ New York-i központján keresztül: (+1-914) 822 7252,
vagy a (+964) 7901 940 146-es számon, illetve írjon az
Arikat@un.org
, és
jarrar@un.org
internetes címekre, valamint látogassa meg az UNAMI honlapját:
www.uniraq.org
|